1967 nyarán kis hazánkba látogatott a Spencer Davis Group!

Én akkor még éppen tinikorom édes időszakának kezdetén jártam.Idősebb fiútestvérem révén mégis kijutottam erre a szenzációs koncertere.Kőbányán születtem,énekli Bill papa egyik nagyszerű dalában,Kőbányán születtem, s ott is nőttem fel, énekelhetném magam is, mert ez az igazság.Bár már nagyi korban vagyok, de a jó zenét most is szívesen hallgatom.Nem ragadtam le egyik stílusnál sem, majdnem mindenevő vagyok.

Na de térjek vissza a fent említettekhez!Már nem tudom bratyóm honnan tudott jegyet szerezni, de legkevésbé ez izgatott engem. Néhány haverral, mind kőbányai keménymag, mentünk a koncertre.Kisstadion,nyüzsgés,teltház. Ennyi fiatalt egy helyen még soha nem láttam.Nekem eddig a tömeg fogalmát, a kisdobosavató ünnepségen résztvevők létszáma jelentette. De úgye ott mások voltak a ruházatok, a kísérőzenéről, már nem is beszélve. 

Szemet és szívetgyönyörködtető volt ez a tarkaság, ez a sok farmeros,vagy tarkagatyás,hosszúhajú srác.A lányokat nem annyira figyeltem...

Aztán elkezdődött a varázslat!

Együtt verte szívünk a ritmust. Hullámoztunk összefogódzva,testvérek voltunk mindannyian.Átjárta testünket, lelkünket ez a csodálatos valami. Fiatalok voltunk, szabadnak éreztük magunkat, hisz most minden rólunk, értünk szólt.

Nem zavarta a műsort semmi, nem úgy,mint mikor a 'Szabad Európán' próbáltunk néhány jó zeneszámot elcsípni,hogy aztán megkérdezhessük a másikat, -hallottad azt a frankó számot tegnap? Most tudtuk,hogy hallja, halljuk, sőt látjuk is mindannyian.

A zene meg csak szólt, mit szólt? Dübörgött! Mi meg szívtuk magunkba, mint a kisbaba az anyatejet.

Csalódottak voltunk, hogy vége,de elégedettek az eredménnyel.Zenei ízlésem kialakulását többek között ez a koncert is keményen befolyásolta.Az biztos, hogy hónapokig volt beszédtémánk.

Kifelé menet, néhány rendbontó miatt, lovasrendőrök fogadtak bennünket. No nem sünöltek, de annál inkább kardlapoztak. Mi szépen kihagytuk ezt a balhét, hisz a zene miatt fizettünk, nem azért, hogy jól elverjenek minket.Megjegyezném,a lovakkal egyébként semmi bajom.

A társaság tagjait messze sodorta egymástól az élet, de gondolom, hogy aki még él közülünk,nem felejti el azt a fergeteges élményt, amiben 1967-ben része volt, velem együtt.

Kiviszem a lavort!